Söprésünk története

2014. december 30. 12:00 - trezeguet20

Az irány egyértelmű volt, a cél eddig teljesítve. Még egy kör?

 

(Kép innen)

Bővebb szezonelemzés szubjektíven

Az Indianapolis Colts 27-10-es győzelme a Tennesse Titans ellen nem jelentett túl sokat a csapatnak. Az AFC 4. hely be volt biztosítva, a győzelemmel tualjdonképpen a Colts csak a Titanst "segítette" annyiban, hogy közelebb kerüljön a 2. draftjoghoz a 2015. évi drafton. Ettől függetlenül azonban több okból is szép befejezése volt a 2014. évi alapszakasznak.

AFC South dominancia

A Tennessee elleni győzelemmel a csapat a 6. csoportelsőségét biztosította be úgy, hogy zsinórban második alkalommal söpörte veretlenül az AFC South divíziót.

Egyrészről ez óriási szó, hiszen igen komoly erőfölényt jelent, ha valaki végigveri egy szezonban a csoportját. Arról nem is beszélve, ha ezt két egymást követő évben teszi meg, azaz 12 meccset nyer egyhuzamban a divíziójában. Akármilyen erősségűek is legyenek az ellenfelek, az NFL-ben ez komoly fegyvertény. A 2002-es divízióátszervezés után ilyet csak két csapat tudott összehozni, a másik a Patriots volt.

Azonban ezzel a ténnyel érdemes szembeállítani egy érdekes névsort: Charlie Whitehurst, Jake Locker, Zach Mettenberger, Blake Bortles, Case Keenum, Tom Savage és Ryan Fitzpatrick.

Nem tudod, hogy kik ők? Nem hibáztatlak. Ők a csoportunkban lévő csapatok irányítói. Így sem ismerős? Nem baj.

A fenti elképzelt párbeszéd akár el is hangozhatna egy, az NFL-t felületesen ismerő szurkoló és egy Colts rajongó között. Az ellenfelek minősége is közrejátszik az eredményben, ez kétségtelen, de először inkább nézzük  végig a saját házunk táján.

 

Andrew Luck és a futójáték is a szokásos, ellentétes értelemben

Pár hét kínlódás és megingás után a szezon végére Luck visszazökkent a rendes, tőle megszokott kerékvágásba. Tette mindezt úgy, hogy a támadófal meccsenként rögtönzött, száz és száz különböző formációban állt előtte, tette úgy, hogy Dwayen Allen ismét kiesett, és legfőképpen tette úgy, hogy nem volt futójáték. Az utolsó meccsen sikerült a futóknak 25 handoffból 77 yardot összehozni. Siralmas. Luck a kiforratlan offensive line miatt sokszor volt komoly nyomás alatt, sokszor kapott erős ütéseket. A Fleener olyan formát mutatott a szezon végére, amelyet már régóta vártunk tőle, továbbá Reggie is összeszedte magát, régi önmagától még messze van; talán sosem lesz ismét olyan, de hasznos lehet még a rájátszásban a rutinja.

Kezdjük a futással. A futóknak az utolsó meccsen sikerült összehoznia liga 30. helyre sorolt futásvédelme ellen egy 3.1 yardos futóátlagot:

Colts 17. hét futójáték

Név

Kísérlet

Yards

Y/K

TD

Dan Herron

10

35

3.5

0

Zurlon Tipton

9

21

2.3

0

Trent Richardson

6

11

1.8

0

Ez nem rájátszás szintű. Sőt. Ez nem NFL szintű. Sajnos Ballard és Bradshaw elvesztése rányomta a bélyegét a szezonra, azonban az 1. számú futónak igazolt Trent Richardson alaposan adós a jó teljesítménnyel. Alaposan adós a teljesítménnyel egyáltalán. Ha szerencséje lesz, jövőre rosteren marad, de csak azért, mert első körös választási jogot adott érte Grigson Clevelandbe és nem akarja ilyen korán a levesbe dobni a futót. Komoly fejlődés alig várható tőle, ez kevés jót vetít elő a rájátszásra.

Támadófal. Gosder Cherilus és Joe Reitz visszatérése komoly segítség lehet, de megsérült A.Q. Shipley és Hugh Thornton is. Sajnos nincs komoly merítési lehetőség a pótlásukra, pedig egy sikeres playoffmenetnek sarokpontja a fix támadófal.

 

Védelem, ahogy elgondoltuk, se túl jó, se túl rossz, közepes

Tedd fel a kezed, és jelentkezz játékos megfigyelőnek (vagy legalább a telejósdába), ha azt mondat a szezon elején, hogy a házi sacklistát a rookie Jonathan Newsome fogja vezetni! Kevesen gondolták volna.

Vegyük figyelembe, hogy a minél előkelőbb draftpozícióért „küzdő” Tennesseet 192 totál yardon és 10 ponton tartottuk, ami szép, sőt kiemelkedő, azonban a csoportelsőségükért küzdő Cowboys ellen sikerült nulla ellenállást tanúsítva 42 pontot és 377 yardot engedni.

 

Nézzünk előre

„Playoff van, ez egy új szezon. Nem számít mi volt az alapszakasz eredményed, csak az számít, hogy aznap ki a jobb csapat.” Reggie Wayne

"Itt már nincs második esély. Mindannyian tudjuk, hogy a tét nő. Itt egy meccsen múlik minden. Amit meg kell tennünk azért, hogy megnyerjük a meccset, meg fogjuk tenni. Egészségesnek kell lennünk, és mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a meccset. Ha ötvenszer kell passzolni, ötvenszer fogunk passzolni, de remélhetőleg sikerül egy kis egyensúlyt teremteni a támadójátékban.” mondta Chuck Pagano.

Nem ment idén a zsebirányítókkal rendelkező csapatok ellen. Pittsburgh, Dallas, Denver, New England, mind vereség, tovább sötétíti a képet, hogy az idei öt vereség alkalmával mindössze 2 sacket hozott össze a csapat.

„Nem számít, hogy zsebirányító vagy scrambler, úgy kell rá figyelni, mintha ő lenne a liga legjobb irányítója. Akár elkezd futni, akár a zsebben marad, úgy kell támadnunk rá, mint bármely másik irányítóra, és el kell bizonytalanítani.” –szögezte le Ricky Jean-Francois

Idén egyszer októberben már lenulláztuk a Bengalst 27-0-ra. Ebből lehet erőt meríteni.

Dőljünk hátra, nézzük a meccset és drukkoljunk a csapatnak. Nem valószínű, de a csillagok szerencsés állása esetén idén akár még a Superbowl sem elképzelhetetlen. Azonban pont ugyanennyi esélye van annak is, hogy az első körben búcsúzik a csapat.

Reméljük a legjobbakat. Hajrá COLTS!!!

Sikerekben és egészségben gazdag, Boldog Új Évet Kívánok minden Olvasónak!

ESPN

B/R

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://colts.blog.hu/api/trackback/id/tr317022327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása