Miután összeszedtem leesett államat a földről és lekapcsoltam magam a lélegeztető gépről tegnap este, azonnal elkezdett foglalkoztatni, hogy hogyan is lehetne valakinek - aki nem nézi a Colts meccseket, mint az ismerőseim többsége - érzékeltetni, hogy mit is élünk át mi, Colts szurkolók ez évben.
Merthogy ismét nyertünk egy meccset, ami nagyon nem nekünk állt, egy olyan évben ahol sok meccs megnyerésére esélyünk sem volt.
Merthogy ismét - idegborzoló utolsó 4 percben - a sírból jöttünk vissza.
Aztán eszembe jutott.
Felteszem, hogy ismerőseink többsége aktívan sportolt vagy sportol jelenleg is.
Ha igen akkor pontosan tudnia kell, hogy egy csapatsportban nem az az igazi megmérettetés, amikor 100-0-ra lealázod a járási 3-ad osztályú ellenfelet.
Amikor végig vezetve átsétálsz az ellenfélen.
Az ad igazi kielégülést, az mutatja meg az erődet amikor egy jó ellenfél ellen, küszködve a hibáiddal, kijőve a gödörből, csapatként felnőve a feladathoz kicsikarod a győzelmet.
Mert tegnap ez történt.
56 percen keresztül játszottunk rengeteg hibával, vágtuk magunk alatt a fát, szenvedtünk, ritmustalanul - egy két szép játékkal életben tartva a reményeket - ténferegtünk a pályán.
Bruce Arians szerint az offense (különösen a WR gárda) az elmúlt egy hónap legrosszabb teljesítményét nyújtotta.
Aztán az utolsó 4 percben elkaptuk a fonalat.
Hogy számokkal is érzékeltessem.
András az első 56 perc után a következő statisztikával rendelkezett:
17/40, 279 yard, 2 TD, 3 INT, 2 sack, 0 futott yard és összesen 19 percig volt nálunk a labda.
A következő két drive során:
7/14, 112 yard, 2 TD, 0 INT, 0 sack, 33 futott yard, +15-yard büntetést behúzott a horse collar tackle miatt.
És mindezt összesen 2 perc 30 másodperc alatt.
Na erre varrjunk gombot.
Vagy legalább is próbáljuk meg megmagyarázni.
Azt gondolom, hogy csak a szokásos klisé magyarázat létezik, mely jelen esetben nagyon is igaz és amire utaltam a fentiekben.
A csapat , a csapat, a csapat ....
Olyan erő köti össze őket, ami átsegíti a csapatot a nehézségeken.
Ugyanúgy küzdenek a pályán, mint az edzőjük a kórházban.
Nem adják fel amíg 1% esélyük van a győzelemre.
Ha az offense szenved és András dobálja pick-eket, akkor a védelem megteszi a magáét.
Ha mindenki kidőlt már, akkor a maradék emberek foggal-körömmel küzdenek. (Ott tartottunk - Justice és Reitz elvesztése után - , hogy az oldalvonalon nem volt több használható O-lineman)
És nyernek... és nyernek... és nyernek.
Elképesztő! Hihetetlen! Szívszorító!
És most a cikk címéhez egy két szót.
Egy ilyen győzelem után azonnal felpezsdül a vita miszerint:
- Luck mindenképpen OROY... meg MVP .. meg Isten jobb keze.
- De nem is mert RG3, meg Russel Wilson statisztikái ilyenek meg olyanok.
- De mégis, mert a Colts sorsolása ilyen meg olyan.
- De mégsem mert RG3 kevesebb INT-et dobott.
- De mégis mert Luck tart mindenféle rookie rekordot.
- És még sorolhatnám...
Én meg azt mondom ... kit érdekel.
A legendás Raiders tulajdonos Al Davis szavaival élve... JUST WIN BABY !
Bármelyik ifjú quarterback odaadna a másiknak bármilyen jól hangzó címet, elismerést egyetlen egy playoff győzelemért, vagy egyáltalán a playoff-ba jutásért, ebben biztos vagyok.
8:4 ... ez az ami számít.
PLAYOFFS???!!!
Itt ugye elvárható lenne, hogy belinkeljem az ominózus Jim Mora videót ??
Hát nem teszem..
Ha vannak amerikai foci Istenek - miért ne lennének! - és lenéznek erre a csapatra, akkor kizárt dolog hogy megengedik, hogy ez a csapat ne játsszon legalább egy playoff meccset.
Kizárt hogy ennyi akarás, küzdelem, heroizmus ne hozza meg a gyümölcsét.
Persze tudom én... ez egy üzlet, ahol dollármilliárdok forognak, ahol jéghideg profik, a pénzéhes tulajdonosok és a nagy hatalmú média osztogatják a kártyákat.
Nem lehetne egyszer, mégis... mint ahogy Hollywoodban szokás?
Csak mellékesen említem hogy a jelen állás szerint jó esélyünk van arra, hogy a playoff meccsünket a Broncos ellen játsszuk, ahol az irányító egy bizonyos Peyton Manning.
Készülj Hollywood...
Addig is ... Just win baby.
